#TheUniqueCornTeam #loves #hashtags – ha jól használják azokat!

most-popular

Az elmúlt 1-2 napban felrobbantotta a marketinggel és social media-val foglalkozó oldalakat a hír, hogy megjelent a Crane 2017-es nagy Instagram körképe (Magyar Instagram Körkép 3.0). Az eBook-ban sok hasznos infót találunk arra vonatkozóan, hogy melyek a legnépszerűbb hashtagek, kiket-mivel érhetünk el Instán, mit szeretünk és mi az, amit kifejezetten utálunk ezen a csatornán. Azonban érdemes azzal is foglalkoznunk, hogy cégként, marketingesként hogyan használjuk az Instagramon a hashtageket.
Az Instát Kevin Systrom és Mike Krieger készítette 2010 októberében. Az alkalmazás sikerességét mutatja, hogy 2013 januárjában már több, mint 100 millió felhasználóval rendelkezett. Érdekesség, hogy a képmegosztó oldal neve mozaikszó az “instant camera” (azaz polaroid) és a “telegram” szavakból. 2016-ban nagy port kavart, hogy az Instagram – akárcsak a Facebook – változtatott az algoritmusán, mivel a felhasználói visszajelzések azt mutatták, hogy túl sok hirdetéssel, céges tartalommal találkozunk ezen a csatornán (is), így lemaradunk azokról a tartalmakról, amelyek igazán fontosak számunkra. Ugyanebben az évben került bevezetésre a „Stories” funkció, ahol csupán 24 óráig elérhetőek a feltöltött tartalmak – és amely fejlesztés a cégeknek is nagyon előnyös volt, hiszen az itt megjelenő hirdetések kevésbé zavaróak a felhasználók számára, derül ki a Crane kutatásából. Cikkem szempontjából szintén érdekes mérföldkő, hogy 2017 decemberében már 25 millió aktív üzleti profil volt jelen az Instán.
Addig rendben van, hogy regisztráljuk a cégünket, elkészítjük az első posztokat, de hogyan használjuk az Instagram lényegét, azaz a hashtageket?
Pontosan mi is az a hashtag? A hashtag egyfajta kereső- vagy kulcsszó, amely segít kategorizálni az általunk feltöltött tartalmakat. Mivel 2017 óta már a hashtagek is követhetőek Instán, így ez az aprócska címke még nagyobb jelentőséggel bír. A legelső hashtaget egyébként 2007-ben egy Google dolgozó posztolta Twitterre, majd a szó 2010-ben az Oxford Dictionary-be is bekerült, 2018-ban pedig már „Hashtag Holiday Calendar”-t is találunk az interneten.

instagram
Hashtag alapok:

  • A hashtag használattal a képeinket bárki megtalálhatja a Instagramon, azaz nem csak a követőink találkoznak az általunk feltöltött tartalmakkal.
  • Mielőtt nekikezdenénk, kutassunk! Vizsgáljuk meg, hogy márkánk, termékeink, célcsoportjaink szempontjából melyek a legrelevánsabb és legnépszerűbb hashtagek. A Crane elemzése szerint a magyar hashtagek használata 2016-hoz képest 3 %-kal csökkent (jelenleg 13 %), így érdemes inkább angol nyelvű címkékben gondolkodnunk, még akkor is, ha a vásárlóink magyar származásúak. Keressük meg a számunkra legfontosabb, de mégsem a „legtucatabb” szavakat (női ruhák esetén például a #nők hashtag hiába lehet releváns, mégsem ad hozzá a képeinkhez és a követőink számához), mivel ezek esetében inkább elveszik a contentünk, ahelyett, hogy like-ot hozna. Tehát érdemes a mások által kevesebbet használt, de releváns hashtaget választanunk.
  • Ne zsúfoljunk több szót egyetlen #-be (pl.: #eztnecsináldsoha) – azon kívül, hogy nagy eséllyel elírjuk a szavakat, senki sem fog rákeresni hosszú és komplikált szavakra (azaz kifejezésekre, mondatokra) sőt, még ezek elolvasása, értelmezése is macerás.
  • Ha már az elírásnál tartunk… Mindig figyeljünk oda, hogy a helyes hashtageket használjuk, azaz nem írjuk el a szavakat (különösen az angol nyelvűeket).
  • Figyeljünk oda az ékezetes magyar szavakra, ne hozzuk esetlegesen kínos helyzetbe magunkat (#sör vs. #sor – ugye, hogy mennyire mást jelent?). De mi azt javasoljuk, hogy ha lehet, akkor egy az egyben kerüld el az ékezetes szavakat.
  • Ne használjunk túl sok hashtaget. Megfigyelhető egy olyan trend, hogy #komplett #mondatokat #hashtagekkel #írnak #le. Ez azon kívül, hogy bosszantó, még kontraproduktív is. Az ideális a körülbelül (legfeljebb) 10 db hashtag használata. És gondoljunk bele… Arra például, hogy „#mondatokat” rákeres bárki? És, ha rá is keres, értékes követő lesz számunkra?
  • Szintén egy jó tanács a hashtagek számára vonatkozóan: ne legyen túlsúlyban a hashtagek száma, a poszt szövegével szemben, azaz 3 szavas poszthoz ne írjunk 30 hashtaget és soha ne akarjuk a kép összes részletét hashtagekkel leírni.
  • Használjuk a legrelevánsabb és legnépszerűbb (márkánkhoz passzoló) hashtageket, de építsünk sajátot is! A tudatos márkaépítés része az egyedi hashtag(ek) használata. Ez lehet a cégünk neve, cégünk nevének rövidítése, olyan szó (szókapcsolat), amelyről a márkánk egyértelműen beazonosítható (#justdoit – közel 14 millió Insta találat).
  • Ha Insta kampányt indítunk, szintén érdemes neki külön „hashtaget” adni. Ezzel egyrészt el tudjuk különíteni az adott képeket a hírfolyamunk többi tartalmától, másrészt ezzel is erősítjük a kampány elnevezését és egyben ismertségét (#helloHungary – több mint 52 ezer bejegyzés).
  • Cégként ne használjuk a követő gyűjtő hashtageket (pl.: #follow4follow), mert azok komolytalanná teszik a márkát és a posztot. Viszont a #mik, #magyarig óvatos használata hozhat értékes magyar követőket (a #mik jelenleg az ötödik legnépszerűbb hashtag a magyar Instázók körében).

A helyes hashtag használaton túl fontos szem előtt tartanunk, hogy már az Instán is hatalmas a verseny a cégek között, így nem hibázhatunk. A Crane eBook-jából kiderül, hogy a kutatásban résztvevők közel fele követ márka- vagy céges profilt és a megkérdezettek közel 60 %-a szerint egy céges profil is lehet legalább annyira érdekes és izgalmas, mint egy magánszemélyé vagy bloggeré, sőt, a kutatásban résztvevők 70 %-a direkt rá is keres a kedvenc márkáira Instán.
Tehát, Instára fel! Ha pedig elakadnátok… Keressetek minket! Akár Instán is! 😉

UniqueCorn Viki

Források
Az Instagram neve: http://www.evamagazin.hu/32910_te_tudod_mit_jelentenek_eredetileg_a_kozossegi_oldalak_nev
Hashtag használat: https://sproutsocial.com/insights/how-to-use-hashtags/
Minden számadat: Trends on Instagram/Crane (http://crane.hu/instagram)
Kép: http://followerinsta.com/
Kiemelt kép: http://www.socialbuzzing.co.uk/properly-use-hashtags-social-media/
Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s