Pindúr pandúrok – avagy a feminista mesehősök

1

Az „Én kicsi pónim után” után újabb mesés világba kalauzollak Titeket.
A 90-es évek végén, majd a 2000-es évek elején nagy sikert aratott a három pandúr, azaz Sziporka, Puszedli és Csuporka kalandos élete. (A Craig McCracken által készített rajzfilmsorozat 1998-tól 2005-ig futott, 2001-ig a Hanna-Barbera, azután a Cartoon Network Studios rendezte. Magyarországon a Cartoon Network, majd a TV2 és az RTL klub is sugározta.)
A kedves rajzfilmhősök azon kívül, hogy napról-napra megmentik szülővárosukat, Bogárfalvát, egy sokkal jelentősebb eszmét is képviselnek, ami nem más, mint a feminizmus.

De ne szaladjunk ennyire előre!
Hogyan is kapcsolódhat egy mesefilmhez a feminizmus? Ehhez előbb meg kell vizsgálnunk magát a feminista ideológiát.

2

A mesefilm alapvetően a feminizmus harmadik hullámát lovagolta meg.
Az első hullám a 20. század elején szerveződött és elsősorban a nők szavazati jogának megszerzésére irányult. A második hullám a 60-as években indult az USA-ban, és kiterjedt a 70-es évekre is. Kirobbanásának fő oka, hogy a háború utáni időszak, az 50-es évek igyekezett a háború idején minden területen helytálló és bizonyító nőket visszaszorítani a magánszférába, a kertvárosi idill háziasszonyának szerepébe. Ezen kívül középpontba került a nő saját testéhez való joga (fogamzásgátlás, abortusz, mesterséges megtermékenyítés), illetve a szexuális zaklatás és nemi erőszak jogi szabályozása is. A harmadik hullám, szintén az USA-ban, a 90-es évek elején indult. Egyrészt rámutatott a második hullám hibáira, miszerint az csak a középosztálybéli fehér nőkre fókuszált. Másrészt rávilágított olyan jelentős problémákra, amelyeket a második hullám nem oldott meg: ilyenek az üvegplafon (nők munkahelyi feljebb jutásának nehézségei) és a fizetésbéli különbségek. A harmadik hullám azonban sokkal megengedőbb volt, hiszen már nem ítélte el a tűsarkút és rúzst viselő nőket, amennyiben ők szabad döntésükből viselték ezeket. Azaz a harmadik hullám feministája elfogadta a nők sokszínűségét, tiszteletben tartotta a nők jogát ahhoz, hogy akár a klasszikus női szerepekben is jól érezzék magukat – természetesen önakaratukból.
A Pindúr pandúrok ezen a ponton kapcsolódott a feminizmushoz, hiszen a kislányok pontosan ezt a sokszínűséget és „girl power” eszmét képviselik.

A három „tökéletes” – legalábbis ez volt a cél – kislányt Utónium professzor teremtette cukor, fűszerek és minden jó („sugar, spice and everything nice”) hozzávalókból, azonban véletlenül megbillent az X-vegyszer üvege és ettől a lányok szuperhősök lettek. A rajzfilmhősök az egész sorozat alatt megmaradtak óvodáskorúaknak – miközben többször is megünnepelték szülinapjukat – és ugyanolyan megjelenésűeknek. Sokan egyfajta válasznak ítélték ezt meg a Charlie angyalaira, hiszen itt is női főhősöket látunk, azonban az angyalokkal szemben a pandúrok kislányok, akik szuperképességeikkel és sokszínűségükkel hódítanak (és nem utolsó sorban nyernek meg minden csatát).

A karakterek:

Sziporka: ő a csapat vezetője. Vörös haját praktikusan (hiszen feminista), masnival – nőiességét el nem felejtve – copfba fogja. Ő testesíti meg a gondolkodó nőt, a csaták alatt is ő állítja fel a stratégiákat, ő a csapat agya. Hivatalosan ő az „everything nice” a trióból. Szintén nagy erőssége, hogy a professzorral teljesen egyenjogúként beszélget, ezzel is rávilágítva arra, hogy a lányok (nők) teljesen egyenjogúak fiú (férfi) társaikkal.
Puszedli: ki más lehetne ő, ha nem a „sugar”? Ő maga a vidámság és a nevetés. Kék szemeivel és szőke hajával a tökéletes női ideált testesíti meg. Cukiság-faktorát külön emeli, hogy imádja a plüssállatokat, különösen Oktit, a polipját. Édes, kedves, csacsog – maga a női sztereotípia – mégis harcol és erős.
Csuporka: a tökéletes ellentétje Puszedlinek, hiszen ő a vad harcos, a csapatból ő a „spice”. Megjelenésében is különbözik testvéreitől, teste izmosabb, haja rövid és fekete. Nem szereti a kislányos dolgokat, szeret verekedni, de karakteréből természetesen nem hiányzik az intelligencia és a kedvesség sem. Csuporka megdönti az összes női sztereotípiát, miközben a nőiesség ereje sugárzik belőle.

4

A három karakter rövid leírásából látszik, hogy a rajzfilm alkotói semmit sem bíztak a véletlenre és a 90-es, 00-es évek kis- és nagylányainak három olyan példaképet alkottak, amelyben mindenki önmagára ismerhetett és ami által minden lány megtanulhatta és elfogadhatta, hogy ugyan mind mások vagyunk, de mindenkinek megvan a maga erőssége – és ami még ennél is fontosabb, hogy mindannyian egyenjogúak vagyunk a férfiakkal (és a férfi szuperhősökkel).
A rajzfilm sikerét mutatja, hogy nézői között egyaránt találtunk nőket és férfiakat is, azonban a rajongók közel negyede felnőtt volt. Ezt a rajzfilm készítői is pontosan tudták, hiszen készült néhány „felnőtt” epizód is, amely olyan népszerű filmek hőseit parodizálta ki, mint a Star Wars vagy a James Bond.

„Sugar. Spice. And everything nice.
These were the ingredients chosen to create the perfect little girl.”
Sziporka, Puszedli, Csuporka – köszi, hogy vagytok és példát mutattok nekünk!
Hajrá girl power! 😊

UniqueCorn Viki

Források
Mindent a feminizmusról: https://nokert.hu/tue-20100518-2251/498/6/feminizmus-tortenete-vazlatos-attekintes
Pindúr Pandúrok jellemrajza, nézői adatok, idézet:
http://www.academia.edu/2266064/Theres_No_One_Perfect_Girl_Third_Wave_Feminism_and_The_Powerpuff_Girls
Még több karakterrajz: http://affinitymagazine.us/2015/12/07/20151207the-powerpuff-girls-feminist-icons
Kiemelt kép: https://rajzfilmek.online/video/2060
We can do it kép: en.wikipedia.org/wiki/We_Can_Do_It!
Pindúr pandúrok kép: https://www.filmtekercs.hu/fokuszban/hamarosan-ujra-szarnyalnak-a-pindur-pandurok
Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s